Lengyel elnök: az EU-nak nem a nemzetek megbélyegzése és egymással való szembefordítása lenne a feladata

 

Az uniós intézmények feladata az összehangolt európai politika, nem pedig a nemzetek megbélyegzése és egymással való szembefordítása – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Varsóban abban a beszédben, amelyet a diplomáciai testülettel tartott újévi találkozón mondott.

Beszéde döntő részét Andrzej Duda az Európai Unió (EU) jövőjének és Közép-Európa ebben betöltendő szerepének szánta. Európa erejét a nemzetek akaratának kell adnia, és az uniós intézményeknek szolgálniuk kell ezt az akaratot – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: ha megfordítjuk e hierarchiát, és az intézményeket a nemzetek felé állítjuk, "megzavarjuk a dolgok valós rendjét".

 
Fotó: AFP

Mindennek következménye az, hogy a társadalmak hátat fordítanak a közös Európa eszméjének – fogalmazott Duda, utalva az egyes uniós országokban tavaly rendezett választások eredményeire. Úgy látta: az uniós szerveknek elemezniük kellene az általuk ezen a téren elkövetett hibákat – adta hírül az MTI.

Szorgalmazta az EU nyitottságát a további bővítésre, és ellenezte azt, hogy – mint fogalmazott – egyes tagállamokat kizárják a döntéshozatalból. Varsó elvárja az EU-tól

azt, amit az alapszerződések a tagállamok lojális együttműködésének neveznek",

és megvédi a uniós szubszidiaritás elvét – húzta alá.

Duda szerint az EU-nak három fő fenyegetésre kell reagálnia: a bomlás, a politikai szétesés fenyegetésére, végül pedig globális pozíciójának gyengülésére. A bomlásra a lengyel elnök a kétsebességes unió koncepcióját, a politikai szétesésre a brit kilépést hozta fel példának.

A fenyegetésekre adandó válaszként Duda bölcs és megfontolt reintegrációt, az európai identitás alapértékeihez való visszatérést javasolta.

Lengyelország függetlenségének idei 100. évfordulójára utalva Andrzej Duda elmondta: a független Lengyelország "Közép-Európa értékes része, a szuverén és bőséges Közép-Európa a közös Európa és a világ része".

Mint megjegyezte, szeretné, hogy a közös Európa jövőjéről folytatott vita kiindulópontja éppen a lengyel és a közép-európai tapasztalat legyen. Térségünk hozzájárulása az EU-ról és az európai piac jövőjéről folytatott vitához nem csupán a közép-európai gazdaságok korszerűsítését, társadalmaink életkörülményeinek javítását célozza, e hangra szüksége van az egész EU-nak és az euroatlanti közösségnek – húzta alá.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában januárban megkezdett nem állandó lengyel tagság kapcsán Duda az uniós biztonságpolitika és a NATO összehangolása mellett állt ki, és kilátásba helyezte: Varsó folytatja a NATO-missziókban való részvételét, aktív szerepet vállal az ENSZ békemisszióiban.

 


Forrás: https://888.hu/article-lengyel-elnok-az-eu-nak-nem-a-nemzetek-megbelyegzese-es-egymassal-valo-szembeforditasa-lenne-a-feladata

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn