Feljelentik a magyargyűlölő román miniszterelnököt

 

Feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Mihai Tudose ellen.

Mint az ismeretes, Mihai Tudose román miniszterelnök akasztással fenyegette meg azokat a székely magyarokat, akik kiállnak magyarságukért, és kitűzik a székely zászlót. 

Az Erdély Magyar Néppárt (EMNP) a náci ideológiát idéző kijelentései miatt feljelentést tesz a román miniszterelnök ellen – írja a párt pénteki közleményében.

 
Fotó: AFP

Az EMNP országos elnöksége szerint a román miniszterelnök szavai teljességgel elfogadhatatlanok és alkalmasak arra, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösségben félelmet keltsenek. Épp ezért a Néppárt lemondásra szólította fel Mihai Tudosét, akit fel is jelentenek a büntető törvénykönyv 369-es – közösség elleni uszításról szóló – cikkelyére hivatkozva.

Aggodalomra ad okot a tény, hogy miközben a három romániai magyar párt közösen kezdeményezi az önrendelkezésről folytatott román-magyar párbeszéd mielőbbi megkezdését, addig Románia miniszterelnöke - az európai értékekkel és az emberi jóérzéssel ellentétes módon, a 20. század legsötétebb korszakát idézve - akasztásról beszél”

– olvasható a Néppárt korábbi közleményében.

 


Forrás: https://888.hu/article-feljelentik-a-magyargyulolo-roman-miniszterelnokot

888.hu

A Petrényi Család Honlapja

Ha tetszett, oszd meg ezt a cikket!

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn